Willkommen im Saarland

Akár így is nevezhetném magamat, akármerre dobnak, egy idő után mindig visszatérek. Most éppen az íráshoz, hogy, hogy nem, ismét tavasszal. Miután elhullott minden olvasóm a végtelen unalom mezején, ideje folytatni. 😜😀 Próbáltam okozni valamit a blog kinézetének is, de a fene tudja, sokkal jobb nem lett. Mivel át szeretném szervezni az összes eddigi motyómat egyetlen oldalra, annyira azért nem zavar a dolog. Többről van itt szó annál, hogy nem tudok (szinte) semminél leragadni hosszabb ideig, anélkül, hogy elveszne belőle a frissesség varázsa és pihentetnem kell, mielőtt újult erővel belevágnék. Ez is egy tanulási, fejlődési folyamat, mint minden az életben. Tanulom magamat, tanulok a világot, amiben boldogulni igyekszem, és tanulom a kettőnk kapcsolatát. Amikor úgy látom, hogy még nem állok készen a következő lépcsőfokra, akkor általában visszavonulok és figyelek, várok. Egy jelre, a zöld jelzésre, ha úgy tetszik. Zöld: ragyogás, újjászületés, rügyező fák - meg blogok -, borz...

Az van, hogy mára még nem tettem le a munkát, viszont kell egy kis szusszanás, hogy újra fel tudjam venni a fonalat, és visszanyerjem a koncentrációmat - gondoltam némi blogolás éppen megteszi. (Nem, ez most még nem a fotókkal tarkított bejegyzés lesz...az majd a reklám után jön.) Ez a csütörtök elég kettősre vagy inkább hármasra (bocsi) sikerült, ami azt illeti. Kezdődött azzal, hogy kiléptem az ajtón reggel, azzal a várakozással, hogy most bizony végre érezni fogom a tavasz illatát, mert pár napja enyhébb az idő és az orrom se volt épp teljesen eldugulva. Amit beszívhattam az azonban egyáltalán nem felelt meg az előzetes elképzeléseknek. Az utcán ugyanis tavaszillat, virágok, szerelem, meg mittoménmi helyett orrfacsaró ürülékszag terjengett. Próbáltam ebből még menteni: Biztos csak trágyázzák valahol a frissen felásott kertet, és az ugye jó lesz a növényeknek...ezzel együtt éreztem, hogy ez nem pont az, amire befizettem. A munkanapot nem elemezném részletesen, legyen elég anny...

Az a gond a blogolással , hogy ha egy időre hanyagolod, akkor jó eséllyel a kutya se fog olvasni, mikor ismét belendülsz, hogy felvedd az események fonalát. Miért is lennék képmutató, hogy csak magamnak írok? Ha így lenne, akkor nem tettem volna soha publikussá ezt az oldalt. :P Persze most már mindegy, lesz ami lesz, én élvezem, amit csinálok, és ez a lényeg. ;) Most, hogy megmagyaráztam a nyilvánvalót, ugorjunk arra a részre, hogy hol is tartunk most. Meg sem kísérlem összefoglalni, hogy mi minden zajlott le kívül-belül közel egy év alatt. Ti is érzitek, hogy egy szinte lehetetlen, ráadásul lehet, hogy marha unalmas és hosszú lenne. :) Szóval csináljuk a jól bevált módon. Én kiragadok pár számomra jelentős pillanatot, hangulatot, whatever, és mindenki eldönti szépen magában, hogy tovább lapoz vagy visszatér ide legközelebb is. Hé, egy szóval sem említettem, hogy mindezt egyetlen bejegyzésben!! Ömlengés alert! Ha nem is avatok be minden szempárt az életünk összes apró rejtelmébe, azt...

Néha egyszerűen elfelejtem hogyan érezzek hálát mindenért, amim van, és minden egyes örömteli pillanatért. Van úgy, hogy az ember elgyengül időnként, és könnyebben lehúzzák a gondok, a negatív érzések és környezet... Néha egyszerűen el kellene felejtenem mindent, és csak élni, élvezni a létet. Igyekszem újra és újra felkelni és menni előre, akkor is, amikor legszívesebben meg sem mozdulnék. Vicces, hogy pont akkor nyom le egy-egy ilyen időszak, amikor éppen elérek néhány célt, és lehetőségem van kitűzni az újabbakat. Nem baj, át kell vergődni ezen, lerázni magamról, akár a vizet, és mosolyogva folytatni. :) Nem tudom, hogy említettem-e már, hogy mennyire szeretem a fényeket, a színeket. Legyen reményteljes hajnali derengés vagy ragyogó déli verőfény, mindegy nekem, csak lássam, érezzem. Amikor odébb siklik egy-egy felhő és előbukkan a nap, az mindig csodálatos érzéssel tölt el. Benne van az állandóság nagyszerűsége, valami kényelmesen megszokott, amire számíthatsz. ...

Tavaaaasz! Élvezzétek! :) Az utóbbi napokban úgy éreztem magam, ahogy az ember egy hullámvasúton érezheti magát, feltételezésem szerint. Annyi volt csupán a különbség, hogy nem a hányinger, hanem az érzelmi csúcsok és szakadékok váltották egymást. Tegnap konkrétan elöntött az "utálokmindentéshülyebunkómindenkimitkeresekénitt" hangulat, szóval sz*r kedvem lett, mint egy hintalónak (bocs, ezt nem hagyhattam ki). Aztán a nap végén találtam 1 €-ért egy tuti sajtszelő eszközt, ami kicsit mégis felvidított - az apró örömök ugyebár, amiket soha nem szabad lebecsülni. ;) A mai nap pedig tele volt pörgéssel, és nem érdekelt, hogy mindössze egy darab szendvicsre meg egy banánra volt időm egész nap. Hogy miért? Azért, mert végre kaptam esélyt, hogy felnőjek egy feladathoz, végre értelmes dolgokat bíznak rám és ez remek érzés. Kicsit még ott a kérdőjel a végén, hogy hogyan fogok teljesíteni a mély vízben, amibe dobtak, de igyekszem mindent beleadni, amit csak tudok. Bízom benne...

Akkor következzen most néhány kiragadott momentum az előző bejegyzés eseményeihez, illetve az elmúlt időszakhoz kapcsolódóan. Nem írtam ugyan minden egyes dologról, de ennek inkább örüljetek, mert annyit már nekem se lenne türelmem elolvasni...:D Emily Augustiner Sammy Szilveszter - avagy Robi, a troll :P Frauenkirche Indulás Münchenből... Szivárvány St. Arnual felett Neunkirchenben jártunk Tomiékkal Nagy volt a kísértés...:D Megállónk a reptér felé - Idar-Oberstein Mama pózoló csirkéi Mama és unokája Viszlát Magyarország! PRAGUE <3 YOU Pikkelyes ház valahol Rheinland-Pfalzban A nap bármely órájában vehetsz egy kis kolbászt vagy fasírtot - ez Németország! :D