Nagy séták és még nagyobb ünnepségek

Végre eljutottam idáig két étkezés között. :D Na jó, igazából csak annyit elszöttyögtem a képek válogatásával tegnap, hogy írni már nem jutott időm, ma meg eleve későn keltünk, szóval...

A december mondhatni tele volt ünnepi fénnyel eddig, ami remélhetőleg továbbra is kitart. Rengeteg kedves gesztust, törődést, és ajándékot kaptunk, ami mind-mind szép élmény volt, és jóleső emlék marad.
Megpróbálom röviden (úgy értem rövidebben) elregélni, hogy milyen csodák történtek ebben a pár hétben.
Először is meghívást kaptunk Andihoz és Tomihoz egy vasárnapi ebédre, Bübingenbe. Nagyon kitettek magukért, ami a vendéglátást illeti, és jót beszélgettünk. Jó volt kicsit hazaibb ételeket enni, magyaros fűszerezéssel. :) Volt ott krumpligombóc leves, sült hús vegyes salival, és mennyei palacsinta többféle töltelékkel...azért öblítésnek a német sör dukált. Sajnos elég gyorsan elszállt a délután, mivel jól éreztük magunkat, és hazafelé kellett vegyük az irányt. Ez a városrész a jelenlegi szállásunktól kb. 8 km-re van. Odafelé a pontos érkezés érdekében Saarbahn-nal utaztunk, visszafelé azonban bevállaltunk némi gyaloglást, ami nem is ártott a kiadós evés után.
Elég hamar ránk esteledett, úgyhogy előkerült a kis zseblámpa, hogy ne bukjunk orra a folyóparti sötétségben. Őszintén szólva egyedül nem tettem volna meg szívesen ezt a távot korom sötétben, de így kettesben simán vállalható volt. Az a furcsa számomra, hogy tulajdonképpen el se fáradtam, pedig korábban, már napi több részletben is fárasztó volt ez a táv.

A másik nagyobb séta az volt, amikor a hétvégén elgyalogoltunk a Globus áruházba, azt jól végigjártuk mind a két szintjével, aztán irány haza. Ahogy számoltuk, csak az oda-, és visszaút volt vagy 10 km, és akkor a cipekedést valamint az vásárláshoz kötődő mászkálást még nem számoltuk. Tudom, ez semmi ~~kellene legyen~~, de a nap végére igencsak éreztük, hogy van lábunk. Izgalmas volt egyébként tök sötétben az erdőn keresztül jönni visszafelé. Ha kicsit sűrűbb lett volna (értsd: nem kijelölt kerékpáros útvonal), akkor lehet még érdekesebbnek mondanám. :)
Az egyedüli zavaró tényező a nagy sár volt, mivel kisebb szünetekkel egyfolytában esik az eső az utóbbi napokban. Ennyit a fehér karácsonyról...Így is szeretem ezt a tájat, de hiányolom egy picit a havat. :(
Vicces közjáték volt, hogy út közben megállított bennünket egy autós pár, és útbaigazítást kértek, én meg elküldtem őket az ellenkező irányba - szerencsére nem csuklottam utána nagyon. :D

December 19-én pedig elérkezett a céges karácsonyi buli napja, ami igencsak mozgalmasra sikerült. Eleinte más volt a terv, aztán mégis részt vehettem rajta, és milyen hálás vagyok érte!
Az este bevezetőjében meglátogattuk az állami színházat. Egy idősebb (színház életkora + 42 nap :)) idegenvezető - aki korábban énekesként is fellépett ott - vezetett körbe bennünket, miközben nagy átéléssel, szenvedéllyel mesélt a hely történetéről, és a lenyűgöző technikai újításokról. Már maga a színpad egy hatalmas, rendkívül összetett szerkezet. Emelkedik, süllyed, forog szinte minden darabkája, és több egymástól elválasztható szeletből áll.
Elég nagy volt a nyüzsgés a színházban érkezésünkkor, mivel már az esti előadáshoz ("Die Fledermaus") folytak az előkészületek. Rendezgették a díszleteket, a világítást, hangosítást, mindent.
Ennek ellenére mi felmehettünk még a 12 m magasan lévő zsinórpadlásra is, amerre elvileg nem lenne szabad a látogatóknak csámborogni. Bepillantást nyerhettünk ezen kívül a maszkműhelybe és a kelléktárba is (ami leginkább fegyvertár), és pár különleges jelmezt is megcsodálhattunk.
Számomra a legérdekesebb mégis a rengeteg történet volt, különféle énekesekről, balesetekről, hihetetlen sikeres előadásokról (másfél órás tapsviharral a végén). Jelenleg összesen 35 nemzetből tevődik össze a színház csapata, köztük magyarokból, dél-koreaiakból, olaszokból...A kérdésre, hogy miért szerződtetnek ennyiféle helyről művészeket, ahelyett, hogy németeket válogatnának, a válasz ez volt: "Egyszerűen azért, mert jobbak." :D

A színházi kiruccanás után kisétáltunk a karácsonyi vásárba, hogy egy bögre forralt bor mellett megvárjuk "der fliegende Weihnachtsmann" (repülő Karácsonyapó) érkezését. Az este megkoronázása pedig egy hangulatos vacsora volt, ahol végig egy kedves hölgy gitározott és énekelt, és megkóstolhattunk egy halom finomságot.
Meglepő módon eljutottam odáig, hogy angol helyett németül jutnak eszembe gyorsabban a dolgok - vagy inkább az a meglepő, hogy eddig nem így volt. :P A társaság (szerintem) egyik legjobb arca egy holland üzletember volt, aki velünk szemben foglalt helyet, és végig hozzájárult a jókedvű társalgáshoz. Az énekesünktől pedig azt is megtudhattuk, hogy milyen is egy állatkertben rendezett esküvő - hát na, nem nagyon unatkoztunk.
Az ételek sorából külön kitelne egy bejegyzés, plusz kétlem, hogy a karácsonyi habzsolás után még arra vágynátok, hogy mindezt le is írjam. Szóval most legyen elég annyi, hogy a fogások alapvetően németes jellegűek voltak (saláták, Flammkuchen, burgonyagombóc, stb.), az elkövető szakács pedig francia, úgyhogy igazán különleges menüt ehettünk.
A desszert volt a leglátványosabb, mivel egy sült fagylalt torta volt, amit először csillagszórókkal megtűzdelve hordozott körbe a főszakács, majd szesszel leöntve meg is gyújtotta. Nem mindennapi dolgok ezek ám! :D

A főnökasszony továbbra is egy angyalnak bizonyul, és ezt minden túlzás nélkül mondhatom. Miután értesült róla, hogy nem tudunk hazautazni Karácsonyra a családunkhoz, mindent megtett, hogy mégis kicsit otthonosabban érezzük itt magunkat. Többek között a meglepetései közé tartozott egy jó adag töltött káposzta és egy rúd mákos bejgli is. :) Nem is maga az ajándék, hanem a kedvessége az, ami igazán meghatott. Tényleg nem terem minden bokorban ilyen ember, szóval meg kell becsülni.

Az otthoniakkal az egyetlen kapocs most az internet maradt, és a kis beszélgetések skype-on, amiket sikerült összehozni. Azért nagyon reméljük, hogy tudják, érzik, a sok újdonság ellenére semmit sem csökkent a hiányuk!

Azért egy kis családi találkozó még kinéz idén, ugyanis a korábban említett látogatás Münchenbe sógornőmékhez megvalósulni látszik. Már nagyon be vagyunk sózva, hogy milyen lesz. Én meg duplán is, ugyanis enyém lesz a megtiszteltetés, hogy főzhetek a kis csapatra. Nos, khmm, bízom benne, hogy mindenki pozitív élményekkel fogja zárni ezt a néhány napot...:D

A képek többsége most olyasmiről szól, ami épp csak mellékes volt. Egyik mosás alkalmával elsétáltunk a Schlossgarten-be, és ott csámborogtunk addig, amíg le nem járt a mosóprogram.
Valamint hoztam néhány hangulatképet a karácsonyi vásárból is, és arról, hogy hogyan ünnepelnek itt a városiak szenteste napján. Az a szokás, hogy a vásár végével még utoljára összejönnek a piactéren a barátok, rokonok, egy hatalmas közös nyüzsgésre, iszogatásra. Ilyenkor a vendéglősök kipakolják az asztalokat az utcára, és beindul a móka és kacagás.
Tényleg hihetetlen volt az a nagy tömeg a térre benyomulva. Engem alapjáraton kiver a víz az ilyesmitől, viszont érdekes dolog belekóstolni a helyi szokásokba, szóval most nem bántam túlzottan.
Ha lettek volna barátok a közelben, akkor mi is csatlakoztunk volna az őrülethez, így ezúttal csak együtt örültünk a néppel. :)

Végezetül pedig további Nagyon Kellemes Karácsonyt kívánunk! Vigyázzatok a gyomrotokra, és egymásra az ünnep fényénél!
A sok cicoma alatt azért talán még mindig érezhető, hogy a szeretet ér a legtöbbet, ilyenkor is. Bárcsak maradna így, amíg világ a világ! Ölelés és pusszantás nektek!