Willkommen im Saarland

Ameddig várom a vacsorám többi összetevőjét (az első nem lett a legideálisabb), addig gondoltam idevetek pár sort, csak úgy közepesen megfontoltan, szinte hanyagul. Igen, jól látjátok, a hangsúly azon a bizonyos szócskán van. Egyik felem azt kívánja, bárcsak ne lenne ott! Mire a másik határozottan oldalba rúg, hogy "nem eszik az olyan forrón, hé!" (már túljutottunk a zsemléken) Most akkor mi is lenne a helyes út? Ha sutba dobnék mindent, amiről eddig azt hittem valamiféle megfontolt cselekvés alapja, hogy elgondolkozok dolgokon, lehetőség szerint megrágom őket, mielőtt fejest...óvatosan belesétálnék a bárakármibe. Tény, hogy elég sokat aggódom, meg idegeskedek, azért általában nem ok nélkül. Vagy csak jól megmagyarázom magamnak és a fele sem számít annak, ami eddig terheket tett rám? Nehéz megítélni. A felelősség kérdésével is úgy vagyok, hogy nem azért ruházzák az emberre, hogy egyáltalán ne legyen tisztában annak súlyával, jelentőségével. Számomra a felelősség fogalma nem ...

Akár így is nevezhetném magamat, akármerre dobnak, egy idő után mindig visszatérek. Most éppen az íráshoz, hogy, hogy nem, ismét tavasszal. Miután elhullott minden olvasóm a végtelen unalom mezején, ideje folytatni. 😜😀 Próbáltam okozni valamit a blog kinézetének is, de a fene tudja, sokkal jobb nem lett. Mivel át szeretném szervezni az összes eddigi motyómat egyetlen oldalra, annyira azért nem zavar a dolog. Többről van itt szó annál, hogy nem tudok (szinte) semminél leragadni hosszabb ideig, anélkül, hogy elveszne belőle a frissesség varázsa és pihentetnem kell, mielőtt újult erővel belevágnék. Ez is egy tanulási, fejlődési folyamat, mint minden az életben. Tanulom magamat, tanulok a világot, amiben boldogulni igyekszem, és tanulom a kettőnk kapcsolatát. Amikor úgy látom, hogy még nem állok készen a következő lépcsőfokra, akkor általában visszavonulok és figyelek, várok. Egy jelre, a zöld jelzésre, ha úgy tetszik. Zöld: ragyogás, újjászületés, rügyező fák - meg blogok -, borz...